LUDAS MATYI
Volt egyszer egy processzor annak, volt egy Mátyás nevezetű memória fia. Ez a memória gyári hibás volt és így haszontalan volt a számítógépbe. Csak arra volt jó, hogy őrizze a kicsike chipeket.
A chipek éppen akkorra növekedtek meg mikor vásár volt a szomszéd számítógépben. Így Matyi elment a vásárba eladni a chipeket. Az anyja szült neki az útra friss kábeleket. A szomszéd számítógép processzora elfogta Mátyást és elvette tőle a chipeket. Még Mátyásra huszonöt kábel ütést rávertek. De Mátyás azt mondta, hogy visszafizeti ezt az úrnak háromszor is. De ekkorra a processzor úr felmérgesedett és még harminc kábel ütés csattant a hátán. És ekkor elengedték a fiatal memóriát. Eltelt néhány esztendő, Matyi szégyenében világgá ment. A processzor úr már rég elfelejtette a dolgot. Épp építette a birtokát, és memóriára volt szüksége. Mátyás a processzor úrral maradt kettesbe egy kábel erdőbe. Itt Mátyás visszafizette a kábel ütéseket. Mondta Mátyás, hogy még kétszer visszafizeti. Teltek az évek és egyszer a processzor úrnak kiégett az egyik vezetéke. Ekkor pedig Mátyás szerelőnek álcázva magát bejutott a számítógépbe és másodszor fizette vissza a kábel ütéseket.
Következő évben ismét vásár volt a szomszéd számítógépben. Elment ide is Mátyás, mert nem tudta, hogy itt lesz az úr is. Ekkor merevlemez kereskedőknek álcázta magát. Az úr akart is venni Mátyástól, de a memória most is becsapta és így harmadszor is visszafizette a kábelütéseket.
Azzal Matyi eltűnt és másik számítógépben talált magához illő memória párt, és még ma is élnek ha le nem égtek...

Földi Tamás 8.a
Hunyadi János Általános Iskola Csantavér