Harc az igazságért
Volt egyszer egy kis világ, amit Windows völgynek hívtak. Ennek a völgynek volt egy hatalmas királya, akit Hardvernek hívtak. Ennek volt egy felesége Szoftver és három kis chip-jük: Microsoft Excel, Microsoft Power Point és Microsoft Word.
Hardver és Szoftver azt akarták, hogy Microsoft Word-öt vegye feleségül egy királyfi, méghozzá nem akárki, hanem a nagy Processzor. Egy szép nap el is jött meglátogatni jövendőbeli királynéját. Megismerkedtek, mondanom sem kell, azonnal egymásba szerettek. Összeházasodtak és született nekik két chip-jük: Néró és Internet.
Teltek-múltak az évek, mikor arra az elhatározásra jutottak, hogy elmennek egy romantikus hétvégére a Tasztatúra völgyébe. Miközben távol voltak, Word apja fogadott egy tanácsadót, akit Agynak hívtak. Mire hazaértek, már nagy volt a baj. A király átverte és átvette a királyi rangot.
Ekkor aztán kitört a nagy háború. Processzor összehívta Ikon katonáit, majd megtámadták a várat. Több hétig folyt az invázió, mikor egyszer csak a vár kifogyott a katonákból. Hiába törtek be, a királyt sehol sem találták. A király Processzor lett, Word édesanyját és édesapját a vár börtönében találták meg. Ez idő alatt Processzor nagyon igazságos királlyá vált és épített egy olyan várat, ahol Setup szerzetesek is megszállhattak. Egy-két nap elteltével a Windows völgy uralkodója kapott egy nagyon jó hírt. Az ország határán elkapták az árulót, akit a király maga elé hívatott. Az áruló kegyelemért könyörgött, de a király börtönbe záratta örök életére, a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül. Nem szenvedett sokáig, mert elkapta a legerősebb vírust, a lefagyitiszt, amely magával vitte Lomtár örök zöld mezőire.
Egy héttel később hét országra szóló lakomát csaptak a győzelem megünneplésére. Még most is élnek, ha csak nem telepítették őket újra.

Pósa Ákos
(Kis Ferenc Általános Iskola Oromhegyes,
tóthfalusi tagozat, 7. osztály)