Csipkerózsika és az internet
Végre itt a péntek!
Bedobom az iskolatáskámat a sarokba, és jöhet a szórakozás.
Egyik kedvenc időtöltésem az interneten keresztül való ismerkedés. Sok haverom van, akikkel így tartjuk a kapcsolatot. Lányokkal nem szoktam chat-elni, de az egyik bejelentkező felkeltette az érdeklődésemet. Az illetőt Csipkerózsikának hívták. Kérdeztem tőle, hogy mi köze van a mesebeli királylányhoz. Először nem akarta elmesélni a történetet. Rövid rábeszélés után mégis beleegyezett. Elmondta, hogy jó családból származik. Apja üzletember, és király a szakmájában. Ő egy szem gyermeke szüleinek, ezért mindentől óvták. Nem mehetett a barátnőivel szórakozni. Nyáron azért, hogy ne süsse a Nap, télen pedig, hogy meg ne fázzon. Így lett internetfüggő. Egész nap a gép előtt ült és netezett. Egyik alkalommal véletlenül egy olyan fájlt nyitott ki, amitől száz évre álomba merült. Sok év után én voltam a királyfi, aki felébresztette. Rákattintottam a nevére. Szomorú történet. Párszor még irtunk egymásnak, azután Rózsi eltűnt az éterben.
Lehet, hogy újra álomba szenderült, és várja, hogy valaki felébressze.

Basity Andor 8c
Hunyadi János Ált. Isk.
Hunyadi János Ált. Isk.